Igen, szerencsés vagyok, hogy egészséges vagyok, hogy a szüleimnél élhettem, ameddig csak akartam, és bármikor vissza is mehetnék. De én korán kezdtem. Már 20 évesen annyi élmény ért mint valakit 30 évesen se. Mert korán rájöttem, hogy nem a papír számít. Már a középiskolát is időpocsékolásnak éreztem, alig vártam, hogy vége legyen és mehessek. Kezembe kaptam az érettségit és a következő héten már repültem is.., azóta meg se álltam. Fiatalon kell élni, több száz dolog van, amit már most nem csinálnék újra, pedig még csak 27 vagyok. De más volt az a 21.... És nem szerencse volt az, hogy 16 évesen egyedül repülőre ültem, hogy Angliába menjek egy egyhetes táborba – nulla angoltudással. Nem szerencse volt az sem, hogy 19 évesen egyedül költöztem ki Amerikába két évre. Nem szerencse, hogy vettem egy sátrat, és egyedül indultam útnak: túrázni, kempingezni, felfedezni más országokat. Nem szerencse, hogy mindent bemertem vállalni, ami lehetőségként jött szembe velem...,hogy 70 ezer forinttal elindultam Norvégiába, mert kaptam egy állásajánlatot – úgy, hogy fogalmam sem volt, a cég valóban létezik-e. .., hogy munka és pénz nélkül elutaztam Új-Zélandra, bízva abban, hogy egy héten belül munkát találok. Sorolhatnám még, de fölösleges. Ez az életem – lassan tíz éve erről szól. Imádom. Minden pillanatát szeretem. És még sokáig ezt szeretném csinálni. Ez éltet. Egyedül indultam el, mert bátor voltam, és soha meg sem fordult a fejemben, hogy ezt ne lehetne egyedül csinálni. Ha mindig vártam volna valakire, a helyek negyedére sem jutottam volna el. Dolgoztam és éltem több országban is – én ezt nem szerencsének hívom. Ezt te is ugyanúgy megteheted. (És igen, most független fiatalokról beszélek – gyerekekkel már más tészta, de nem lehetetlen.)🫶🏻